Gondolat

A Vízöntő út

Egy nagyon érdekes és az eljövendő korban fantasztikus lehetőségeket rejtő asztrológiai összefüggésre szeretném most felhívni a figyelmet. Egy szóval nehéz lenne meghatározni ezt a folyamatot és talán sok olvasót el is rettentenék attól, hogy tovább olvasson, ezért inkább egy kis kerülővel kezdem.

Mi más adhatna hátteret egy korszakkal kapcsolatos írásnak, mint a Vízöntő jegy és ura, az Uránusz. Pontosabban a hozzájuk kapcsolt analógiák, melyek rámutatnak a mindenségben ható erőkre, energiákra, irányultságokra. Ezt nevezzük az idő minőségének. Ha igazodunk ezekhez az erőkhöz és harmonikusan tudunk velük létezni vagy tudatosan hozzájuk változni, akkor – mondjuk így – könnyebb lesz az élet. Ezért is érthető, mennyire a lehetőségek megmutatásáról szól az asztrológia és nem jóslásról. Tudatlan egyének irányításának vagy fekete mágiának is lehet tekinteni egy esemény megjóslását, hiszen egy képletből, a ható erők olvashatók ki, de hogy hogyan éli azt meg az egyén, az csak rajta múlik. Viszont lehetőséget ad mindazoknak, akik azt keresik, mikor, milyen erők fogják őket érni, céljukhoz vezető útjukon. Ezen bevezető gondolatok után, szeretném bemutatni a Vízöntő jegy egyik analógiáját, és tárgyalni a kor egyik nagy lehetőségét.

“Az egyén felemelkedése”

Honnan indul ez a folyamat? Pl. a Vízöntő “tekintély tagadásából”. Ez kemény változásokat hozott az oktatásban (tanári tekintélyből, személyiségi jogok lettek), az orvoslásban (a Doktor Úrból orvosom lett, a kérésből számonkérés) és nem utolsó sorban a családok felépítésében, a házasság intézményében. Hisz ki akar ma már alárendelődni és felelősséget vállalni? A tekintélyt felváltja az egyenrangúság; az elköteleződést, a függetlenség; az felsőbbért való névtelen alárendeltséget, a közösségben tevékenykedő hasznos, mégis független egyén.

A tekintély elutasítása a vallásban, sőt a hitben is nagy változásokat hozott. Várhatóan, az Egyisten hit egyházi hierarchikus rendszere és a hívektől elvárt bűnös áldozatiság, az elkövetkező időkben nem fogja növelni a templomok látogatottságát. Viszont (nem)meglepő iramban terjed az a nézet, vagy inkább már vallás, amelyben “mindent lehet, csak akarni kell”. Ahol már nem egy Megváltóra várok, hanem majd megoldom én magam. Vajon mi lesz egy vallással, ha elfogy belőle a hit?

Már csak ez a pár példa is eléggé tragikusan hangzik. Hol van itt a jövő nagy lehetősége? – kérdezhetné az, aki jósolni akarja a jövőt és nem a lehetőségeket keresi benne. Vizsgáljuk meg hát az “egyén felemelkedésének” lehetőségét.

Egy közösség élére, bizony, mindig a közösség “termeli ki” a vezetőt. Most lehet, hogy sokan felhorkannak és elnézést is kérek tőlük, de ez bizony így van. És pont az eddig mutatott jelenség része az a még mindig általános elképzelés is, miszerint “a vezetők ott vannak fent, a köznép meg itt lent és nem tehet semmi mást, mit választ a két-három jól bereklámozott de valójában ismeretlen vezetőből és alárendelődik”. El sem tudjuk képzelni, hogy másként is lehet. Egyszerűen, ez égett be az elmúlt kétezer éveben (Halak korszak). Pedig bizony-bizony, a kereslet teremti meg a kínálatot; a lusta, ám telhetetlen vásárlói szokás teremti meg az egészségtelen élelmiszereket; a kontrollálatlan, ösztönszintű állati vágyakozás teremti meg a környezetszennyezést és még lehetne ezt sorolni. Az egyén alkotja meg a társadalmat, teremti meg annak vezetőit és nem fordítva!

Aki túljut a sértett önérzetén, annak most fog felfényleni egy fantasztikus lehetőség. Egy olyan jövő, aminek megvalósítását nem valami vallási vagy gazdasági és pláne nem politikai hatalomtól várhatjuk, hanem mi magunk tehetünk érte. Az az egyén, aki tisztában van az értékeivel, mert rendelkezik megfelelő önismerettel, törvényszerűen megtalálja a helyét az őt körbevevő közösségben. Aki önmagát képes adni, annak nem munkája lesz, hanem hivatása, amiben megbecsülve fogja érezni magát, ami békességet hoz az életébe. Így a tisztán látni képes egyének, harmonikus közösséget, társadalmat alkotnak. Egy ilyen társadalomnak “bölcs” lesz a vezetője. Nos, röviden ez a Vízöntő kor nagy lehetősége. De azért nem ilyen rózsaszín a helyzet!

Tenni kell! De mit?

Ahogy csak nyugodt, letisztult forrásból lehet tiszta vizet inni, úgy csak nyugodt, letisztult elméből bukkannak fel tiszta gondolatok. És ahogy csak a tiszta víz fogja egészségesen táplálni a testet, úgy csak a tiszta gondolat fog, a harmóniába illeszkedő tetteket szülni.

Gondolataink, melyeket majd a tett, a megvalósulás követ, a tudatunkban keletkeznek. Olyanok mint egy végtelen lánc, szemei egymásba fonódnak és egyik követi a másikat, örökösen, szüntelen. Amikor boldogok vagyunk, gondolatainktól vagyunk boldogok. Amikor szomorúak vagyunk, gondolataink tartalma tesz bennünket szomorúvá. Ez azonnal adná is a megoldást: szépre kell gondolni és máris boldog vagyok. Igen ám, azonban gondolataink láncolata, mintha folyton kisiklana akaratunk alól és önálló életre kelne. Mihelyt nem koncentrálok egy kellemes dologra, azonnal bejönnek azok a rutinszerű mumusok, amiket már mindenki oly jól ismer a saját világából. Ezek a mumusok tanult és régről “beégett” minták alapján generálódnak. Nagyon leegyszerűsítve, a tudat formálja őket, pillanatnyi állapota alapján. Amikor a tudat nagyon zavaros, zaklatott, akkor a világunk beszűkül, hogy csak a felbukkant problémára koncentrálhassunk. De mi van, ha mi “pörögni” akarunk egész nap? Ha egész nap feszültségben tartjuk magunkat? A beszűkült látásmód egész nap megmarad. Képtelenek vagyunk átfogóan nézni a világra, csak egy “megoldókulcs” alapján vagyunk hajlandóak működni. Ez a “megoldókulcs” pedig nem más mint az Egó. Ilyenkor csak azt látja, amivel a létezését igazolni és megóvni tudja.

Ellenben a letisztult tudati állapotban, a tudatban csend és nyugalom van. Az érzékelés kitárul és átfogóan tudjuk értelmezni a világunkat. Képesek vagyunk felfogni a világunk rendjét, törvényeit és abba beleilleszteni a létezésünket. Tetteink, mivel nem ütköznek a mindenség rendjével, tehát nem ütköznek akadályba, nem fognak érzelmi problémákat okozni.

A gondolatainkkal tehát nem érdemes küzdeni. Ne akarjuk őket megváltoztatni, mert ennek az ítélkezés lesz az alapja. Magunk elítélése pedig csak konfliktust szülhet. Viszont a tudatot, amiben a gondolatok formálódnak, lehet “edzeni”. Valahogy úgy, mint ahogy egy konditeremben az izmokat. A tudat edzőgyakorlata a

MEDITÁCIÓ

A meditációs gyakorlatokban, tudatunkkal dolgozunk. Bár a környezetünk úgy látja csupán tétlenül üldögélünk, létezésünk legnehezebb feladatát végezzük. A tudat trenírozásával módosulni fog a gondolati láncunk minősége … és még oly sok más! Sokféle meditáció létezik, ám mind a tudat működésének megtapasztalására, megismerésére irányul. Nincs is erről több beszélni való. A tudatot nem lehet elmondani. A tudatot tapasztalni kell. Egy nagy őrzője van a titkának, az Egónk. Nos, ettől lesz az az üldögélés olyan kemény feladat.

Csak a tiszta tudattal cselekvő egyén képes harmóniát kialakítani maga körül és bizony a társadalomban többségben kell hogy kerüljenek a zavarosan gondolkodókhoz képest. Túl sok példát nem szeretnék írni a kor energiáinak, egy zavarosan gondolkodó egyén általi megélésére. Mindenki fantáziájára bízom, hogy mi lehet a következménye amikor találkozik pl. a “hatalmat akarok”, vagy még többet akarok” egyéni gondolat, olyan korra jellemző irányultságokkal, mint a “közösség”, “forradalmi változás”, “tekintély tagadás”, “függetlenség”, “igazság keresés” vagy a fő témánk, az “egyén felemelkedése”. Aki esetleg nem tudott összekombinálni semmilyen rémisztőt, az kapcsolja be a tévét egy kicsit.

Kritikus tömeg

Ha egy részcsoport eléri a kritikus tömeget, akkor az egész átbillen és ez a részcsoport válik meghatározóvá az egész számára. Így volt ez eddig is és így lesz ezután is. Nincs ebben semmi újdonság. Azonban eddig az egyén gondolkodását, olyan kor-irányzatok formálták, mint az áldozatiság, az alárendelődés és az elfogadás. Ezeket az irányultságokat váltja fel a szabadság, a közösség, a tökéletesre való törekvés, a folyamatos változtatás és az egyén fontossága.

És milyen “véletlen”! A Buddhizmus, egy erő hatására, elvesztette országát, anyagi kötöttségét, falait, elszigetelődését és kiáradt a világban. Terjesztve a meditációt, egy olyan vallás (szemléletet, filozófiát …) kereteiben, ami az egyén cselekvését hangsúlyozza, egy megváltó várása helyett.

Ezzel a kör bezárult. A Vízöntő akadálypálya egyik nagy útja és megoldása, az egyén, aki önmaga megismerésére törekszik, ezzel tudata egyre tisztább lesz, közben egyre növekvő közösségekben élhetőbb, a természettel és élővilággal harmonikus kivetítését erősítve, meghaladva a kritikus tömeget, megteremti azt. Erre lehet használni a Vízöntő jegy világjobbító energiáját, a függetlenség, szabadság, egyenlőség, testvériség eszmeiségét. A kielégíthetetlen vágyát önmaga megismerése felé fordítsa. A Vízöntő sokszor csak azt tudja hogy “mit nem akar”. Ez azonban csak arra elég, hogy céltalanná váljon és anarchiát teremtsen. Azonban ha ezzel az erővel az anyagközpontú, materiális alapokon nyugvó szemlélettől tud elfordulni és egyre tisztuló tudattal, látásmódja kitárul, rátalál és járni lesz képes azon a belső ösvényen, amit oly sok mester beszél, már több ezer éve.