Biztonság

A biztonságod keresed? … és biztos, hogy jó helyen? Egyáltalán tudod, mitől félsz? (…költői kérdés volt! Nehogy elkezd sorolni!!!)

Azt tudod, hogy mitől éreznéd magad biztonságban? – Persze! Amitől „Mindenki más”? Életbiztosítás. Kijelölt gyalogátkelőhely. Vitaminok, gyógyszerek. Maszk, biztonsági öv, védőszemüveg, csökkentett sugárzású mikrosütő, gyerekbarát játszótér. Életszínvonal emelkedés. GDP növekedés. …
Ezek valóban nagyon jó dolgok. Sőt, élni sem tudnánk nélkülük, fontosok, nélkülözhetetlenek. Ám érdekes belegondolni, hogy aki mindezekkel rendelkezik, mindezeket élvezi, sőt ettől jóval többet is, őt már soha nem fogja maga alá gyűrni a félelem?

Biztonságba akkor érezzük magunkat, ha nem merül fel bennünk, hogy nem vagyunk biztonságban. Ha egyszerűen, csak nem jut eszünkbe.
…de mi is az, ami nem jut eszünkbe? Mert ha félünk, mitől is félünk? Hát … bizony egy jövőképtől. Egy még nem létező dologtól, eseménytől, amit kitalálunk magunknak. Megalkotjuk fantáziánkkal, a pillanatnyi ismeretünkből összerakva. És elkezdünk félni valamitől, amiről azt képzeljük nem tudjuk megoldani, mert meghaladja képességeinket, ami biztos maga alá fog gyűrni … majd akkor.

Saját világomban, a saját logikám kikezdhetetlen. Világomban, (és csak a saját világomban!) abszolút igazam van. És ez így van rendben (legalább is így kellen lennie). Van ismeretem a dologgal kapcsolatban, esetleg tanultam róla, „tudom, amit tudok”. De a bölcs embert, többek között az különbözteti meg a szimplán okos és művelt embertől, hogy képes megvizsgálni, miből keletkeztek ennek a „kikezdhetetlen logikának” az építőkövei? Miből is építem fel a tudásomat, a véleményemet, álláspontomat?
És ha azt találom, hogy reklámokból, a lépcsőházi pletykából, vagy gyanúsan nagy számban, sűrűn felém erőszakolt információból, akkor mindenképp érdemes ezen elgondolkodni.

Egy pici kitérő. Persze csak gondolatébresztőnek: „Az emberi közlés – különösen az intézmények által szervezett és továbbított közlés – sohasem véletlenszerű, mindig szándékok, érdekek vannak mögötte. A közlőnek mindig valamilyen célja van a közleménnyel és ez a célba juttató akarat voltaképpen nem esik távol a »szaporítás, ültetés« kertészeti képétől” — Nyíri Tibor: A „lélektani hadviselés” tömegpszichológiai aspektusai. Új Honvédségi Szemle, (1998. jan.)
Ez egy régi és elavult gondolat! Biztos nem is igaz már …

Ha viszont ezek az „építőkövek” közel állnak az emberi értékek időtlen elveihez, akkor a felé már érdemesebb fordulni. Ilyen emberi értékek, az élet értéke, a béke, a harmónia, a szeretet értékei. Pl. egy „érdekeimet szolgáló hír”-t megvizsgálok és felteszem magamban mondjuk azt a kérdést, hogy segíti-e mindez a családom nyugalmát, kapcsolataim harmóniáját? Segíti-e gyermekem kiteljesedését, a párommal való kapcsolatot? Miben szolgálja a harmonikus egymás mellett élést?
Hamarosan neked is feltűnik majd, hogy azok a hírek, melyek ily módon nem közelíthetők meg, igazából nem is fontosak a számodra. De ez majd csak később …

Összefoglalva tehát a fentieket és visszakanyarodva a kezdeti gondolathoz: A félelmünk nem más, mint a bennünk, az adott pillanatban meglévő ismeretre alapozott, elképzelt negatív jövőkép, amire nem látunk megoldást.

De miért hiszünk abban, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amit nem tudunk megoldani? (Hihetnénk az ellenkezőjét is? Miért ne? Ez is „csak” hit és az is „csak” hit. )
Talán mert minden pici embert, már az élete kezdetétől arra szorítja a társadalom, hogy pozitív elvárásokból összeollózott, Superman-i normáknak feleljen meg. De nincs ember a világon, aki meg tudna felelni mindezeknek. Ezért az elvárás teljesíthetetlen. Ha pedig egy gyermek, nem tudja teljesíteni (a teljesíthetetlen) elvárásokat, akkor nem megfelelően fejlődik és szakemberrel kell módosítani, átalaktani jellemét, adottságait. Ez a hozzáállás nem kis mértékben felelős önbizalmunk mélybe zuhanásáért és kilátástalan jövőképeinkért.

Milyen jó lenne, ha azt tudnánk erősíteni gyermekeinkben, hogy egyedi emberek, akik egyedi Sors-feladatra születtek. Az egyedi feladat megoldásához pedig tökéletesen illeszkedő adottságokat kaptak. De csak saját feladatuk megoldásához, nem pedig a társadalmi norma sablon-formájába való illeszkedéshez. Úgy nevelkedhetnének ezek a gyerekek, hogy tehetségüket fejlesztik, kibontakoztatják az őket körülvevő szülők, nevelők és egyéb szakemberek. Átélhetnék az egyediséget és mivel nem kell senkihez hasonulni, így a tökéletességet. Mivel nem kellene másnak láttatnia magát, mint aki valójában, így megélhetné, hogy a helyén van, hogy szükség van rá, hogy tökéletes. Ha tökéletesnek érezhetné magát, nem lenne megfelelési kényszer; nem lenne önértékelési probléma, nem lenne megoldhatatlan feladatokat váró belső gondolat. Mellesleg nem lenne irányíthatóság, így nem kellen hozzá eszköz sem, mint mondjuk a félelem… de elkanyarodtam.

Szóval, ha nem a hibáidban hinnél, hanem hinnél inkább a tökéletességedben, nem alakulhatna ki egy olyan jövőkép benned, ahol nem hiszel magadban. És talán könnyebb lenne elhinni, hogy nem kaphatunk olyan feladatot, amit nem tudunk megoldani. Hinnénk magunkban.
És visszaértünk a „hinni”-hez, a „hit”-hez. Pedig ha hit, akkor szamárság, babona, ezoterikus maszlag, vallási fanatizmus, tudatlanság, életképtelenek menedéke. Nevezhetted ezt eddig bárminek. Azonban, ha eddig elolvastad ez az írást, már kell hogy lásd: Minden, amivel a világhoz viszonyulsz, az nem más, mint a hited. Azt hiszed, hogy mindez „úgy” van, ezért „úgy” állsz a dolgokhoz. Az, hogy „úgy” állsz hozzá, azt jelenti, „úgy” gondolkodsz, ezért „úgy” cselekszel, „úgy ” formálod a környezeted. Ezzel azonban, a világot pont „olyannak” fogod megtapasztalni. Mivel „olyannak” tapasztalod, ezért „abba” az irányba erősödik a hited. És körbeért a kígyó …

FIGYELEM: ez egy önfenntartó, öngerjesztő folyamat!

Hát valahol nyúljunk bele ebbe a körbe. Ha hitedet a befogadott információ formálja, akkor miért nem szabod meg tudatosan, hogy mit „engedsz be”? Talán mert akkor oda kellene figyelni erre is? Talán úgy érzed a mindennapi élet gondjai, bajai mellett, már nincs időd semmi másra? Tényleg? Gondolkodj el ezen akkor is, amikor evés közben vagy lefekvés előtt megnézed a hírdót vagy valamelyik filmet; vagy amikor csak „pörög” a Facebook a hüvelyked alatt. Nézd meg a napodat, hetedet, elmúlt éveidet! Volt már olyan, hogy tudatosan választottad meg, mit engedsz be a tudatodba? És amikor kiválasztottad, mi volt az? Mi alapján döntöttél? Szolgálta az emberi értékeket? Vagy csak a Te érdekeidet?

Formálni tudod a hitedet! Hited pedig a világod.
Kezd mondjuk azzal, hogy tudatosan megválogatod a fejedbe áramló információkat. Zárd ki, ami ellentéteket szül. Zárd ki, ami feszültséget kelt. Ami megkülönböztet; ami az „igazságot feszegeti”. Ne foglalkozz a pletykákkal, azzal ki mit vélt hallani. (Légy bátor és nagyon hamar megfigyelheted: Nem fogsz lemaradni semmi fontosról!)
Aztán mindezt abba nem hagyva, bővítsd ki a munkát azzal, hogy a fejedben eddig tudatlanul bejutott és ott szűnni nem akarva, vadul kavargó gondolatok között, helyet csinálsz az új, értékes, tudatosan kiválasztott gondolatoknak. Később annak is csinálhatsz helyet a fejedben, hogy végre eljuss önmagadhoz. De ez már egy másik történet lesz.