2020. március
Hát, megjött a „nagy változás”. Mint egy korán érkezett vendég, a családi rendezvényen: Mindenki tudta hogy jönni fog, sőt mi hívtuk, meg már vártuk is, de a fogadására még nem érezzük felkészültnek magunkat.
Korok jönnek, korok mennek
Mindenki hallott már a Vízöntő korról, a nagy változásairól, amelyek döbbenetesen új irányokat fognak adni a világ számára. Azt is sejtjük, hogy már igen csak benne járhatunk ebben a korban, bár az asztrológusok ebben sem értenek teljesen egyet. Szóval, majd jön, vagy ha itt van akkor majd meglátjuk a változásokat. A legnagyobb összhang a „majd lesz valahogy” -ban volt. Eddig.
Olyan érzés ez számomra, mit amit gyermekkorom egyik nagy filmjével kapcsolatosan éreztem, még ifjú, titán koromban. Valamikor a 80-as években láttam és varázsolt el a 2001 Űrodüsszeia című film. Szárnyaltam a jövő jóslatain, de valahogy nem tudatosodott bennem, hogy ezt a korszakot azért nagy valószínűséggel élni fogom. Majd el is feledkeztem minderről és valahogy 2001 körül jutott eszembe újra. Ekkor rácsodálkoztam a világ és a film jóslatai közötti eltérésekre. Azóta is ez az érzés, ami leginkább elvarázsol minden régi filmmel kapcsolatban: Mennyivel másképpen látták a világot „pár éve” az emberek, köztük én is; a mai gondolkodáshoz képest mennyivel szelídebben, mennyivel más értékeket szem előtt tartva. Mennyire más irányba gondolkodtak. Mennyire nem lehetett az akkori szemlélettel kitalálni azt a jövőt, amiben ma élünk. Nem lehetett kitalálni, mert mintha a gondolkodást más erők, más energiák más mederben tartották volna, mint ma. És ez határozottan nem a mai ismeretanyag hiánya. Ez számomra döbbenetes és varázslatos egyszerre. Mintha az ott, akkor, egyszerre lennék én és nem én … Ez bizony az igenre és a nemre épülő világ, egy örökké nyitva maradó kérdés: Ugyanaz-e a félig leégett gyertya lángja, mint amikor meggyújtottuk?
Most, 2020. március derekán, újra átéltem ezt az fiatal kori élményt. Már több mint egy éve feltűnt, hogy mennyit változik a gondolkodás irányultsága. Mintha új eszmék érkeznének az emberi fejekbe. „Persze lehet, hogy nincs itt semmi új, csupán most jutott be a váramba a külvilág zaja, vagy csak most értem meg rá, hogy fogékonyabb legyek ezen a területen.” Ezt nem tudtam eldönteni.
Még 2018-19-ben egy kedves barátom, egy ilyen irányultságú beszélgetésünk során úgy fogalmazott az akkori időről és az előtte lévő pár évről, hogy „mintha húzna befelé az anyag”. Valahogy hiába foglalkoztunk már mindketten évek óta a belső ösvénnyel, meditációs gyakorlatokkal, mindkettőnk számára az anyagi dolgok fontossága, a külső út mintha átvette volna az uralmat a belső úton járástól. Célok, karrier, pénz, munka, az informatika … az anyag formálása. És örömünket leltük benne, mert elkezdtük jónak ítélni.
Már évek óta figyelgettem, de akkor kezdtem határozottabban szemmel tartani a napi bolygó állások és az emberek gondolkodási sémái közötti összefüggéseket. Nem olyan egyszerű dolog mindez, hiszen az én gondolkodásomra is ugyanúgy hat ez az erő, vagy nevezzük inkább irányultságnak, így én is ugyanolyan normálisnak kell hogy lássam a mindenkori jelen folyamatait, mint bárki más.
(Szeretném megjegyezni: Nem hiszek abban, hogy a bolygók hatnak az emberre. Azt gondolom, hogy vannak „erők” vagy inkább „erő” , „irányultság”, egy áramlással bíró közeg, az asztrológusok nyelvén „időminőség”, amiben minden, önmagát környezetétől elkülönültnek tekintő lény él, és rá egységesen hat. )
Időnként kívülről, fentről tudtam látni mindezt, néha pedig belemerültem és élveztem a munkát, a mindennapok tevékenykedését. Ezekben az években szoktam rá pl. a kávéra. Fantasztikus volt a kávé gondolatokat bepörgető hatása, mely következtében nagyobb mennyiségben lehet megteremteni az anyag megformálása okozta élményt. Nagyszerű volt ahogy jobban vibráltam tőle. Viszont a meditációs gyakorlatok egyre felszínesebbé váltak és ami aztán mát figyelmeztetésnek vettem, egyre lényegtelenebbnek tűntek. De az anyag formálásának, alakításának sikere olyan mértékben tetszett, hogy engedtem ennek a belefeledkezésnek, hiszen a tudatomban megkapta a „jó” értékelést. Így mielőtt feszültséget okozott volna benne mindez, máris a tevékenységek sikereivel tudtam eltakarni önmagam elől.
Ekkor figyeltem fel egy közelgő együttállásra (Mars-Jupiter-Plútó-Szaturnusz), amelyről azóta már oly sokat lehet hallani. Sokan, sokfélén értelmezték már mindezt és próbálták kitalálni mit is hozhat. A képlet, nagy változásokat ígért. Az anyaghoz való viszony változását, a hit változását, a világ szabályainak változását. Amikor ez az „irányultság”, ami a gondolatok folyásának medret jelöl ki, az anyagtól elfordul a belső szellemiség felé irányít. Olyan változásról, ami gyökeresen fogja megváltoztatni nem csak az embert, hanem a társadalmakat is. És itt halkult el minden prognózis, mert hát mi is okozhat ekkora változást ebben a mi kis jól megszokott világunkban.
Spirituális materializmus
Nem tudtuk elképzelni, mi jön most. De mivel nem az volt a kérdés hogy jön-e vagy sem, hanem hogy mi, ezért kezdett egyre feszültebb lenni az un. ezoterikus társadalom. És ez a tömeg bizony, az elmúlt évek alatt, egyre csak nőtt.
Az anyag formálásának varázsa még tartott, de már megérkezett és félresöpörhetetlenül érezhetővé vált az új áramlat előszele. „Iparágak” fejlődtek ki a belső ösvények apró, felfedezett morzsáira alapozva és profitorientált vállalkozások, birodalmak keletkeztek. Itt most hangsúlyoznám: nincs minősítés a szavaimban, hiszen az anyagiasság nagyszerű „hordozó anyagként” tudta az eljövendő idők magvait szétszórni. Akinek most mégis felhorkant egy picit ott legbelül egy hang, annak sikerült megnyomnom azt a bizonyos „gombot” ami ösztönös védekezésre és támadásra sarkallja azt a részünket, amit oly sokan már „megoldott”-nak tekintenek önmagukban, ezért árulják a „tuti receptet” másoknak. Van még ezen a terülten munka, bőven. Tessék megnyugodni, mindenkinek bőven van még munkája. Ebben segíthet az elkövetkező pár év.
A belső, szellemi út felé terelő áramlat, minden erre kicsit is fogékonyságot mutató emberben felismeréseket, élményeket, tapasztalatokat, ráébredéseket hozott létre. De ezek valódi értékét az anyagi irányultságok gondolatokat uraló léte miatt, csak nagyon kevesen és nagyon enyhe mértékben érezték meg. Az értéket eddig háttérben maradt.
Jó, jó. De akkor most mi van és mi lesz? És mit lehet tenni?
Bizony most jön az a változás. Mint már leírtam egy párszor, a gondolkodás irányultsága fog változni. Mintha egy patakmedret, egy hatékony kapavágással, egy másik mederbe irányítana a Mindenség. Ez ellen lehet tiltakozni, küzdeni és törekedni a régi visszaállítására és ragaszkodni körömszakadtáig. De ezzel úgy fogjuk megélni a mindennapokat, mintha az, az akaratunk, tehát ellenünk irányul. És most itt gondolkodjon el mindenki egy percre! Mit okoz bennünk, amikor az akaratunk nem teljesül? Amikor a terveink megfeneklenek, amikor úgy érezzük a világ ellenünk dolgozik? Javaslom mindenkinek, gondolja végig ezeket a kérdéseket olyan életterületein, mint pl. a párkapcsolat, munka, vállalkozás, karrier, külvilággal való kapcsolat, egzisztencia, otthon-család-biztonság, vagyon.
Most pedig érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon ki határozza meg, hogy én mit akarok? Jó – jó tudom, a TV, a divat, és hogy mit szólnak mások de aki erre jutott, talán már észrevette, hogy azért megvan előre, hogy mit szeretnék nézni a TV-ben (többnyira), vagy a divatos cuccok között is van olyan, amit „azért már mégsem”, esetleg „mondjon amit akar, én akkor is…”. Ilyenkor ki hoz döntést? Ki akar?
Bizony, az akaratot lehet irányítani. No, nem olyan könnyű, mint ahogy most talán sokan gondolják, de bizony lehet. Sőt! Kell! Szóval, … kellene…
Egyenlőre elég, ha elfogadjuk, hogy az akaratunkat lehet az elfogadás irányába fordítani, bölcsen tudomásul venni a változást és abból választani az akarásunk tárgyát, ami egy irányt mutat egy Nagy Renddel. Ekkor minden úgy történik hogy képesek leszünk nem ellenségnek, hanem jónak látni mindent. Pontosabban nem is a „jó” itt a helyes meghatározás, hanem inkább az „együttműködés a Nagy Renddel”.
De ne rohanjuk ennyire előre. Számunkra most elég, ha erről tudunk, mert azzal, hogy tudunk róla, már elültetjük azokat a magokat, amik idővel ki fognak hajtani. És ez már óriási dolog!
Vissza kanyarodva a ma változásába. Egy érdekes hasonlat jutott az eszembe, a politikai életből, bár kifejezetten szeretem magam távolt tartani ettől. Olyan ez, mint a demokratikus választásaink: Választhatunk, hogy melyik színű talicskát toljuk tovább, de nem dönthetünk a talicska helyett a nyaralás felé. Nagyon sokan egyenlőség jelet tesznek a „választás” és a „döntés” közé. Pedig ez nem ugyanaz. Igen nagy különbség van a kettő között. Igaz, a választásoknak mindig következményei vannak, és ha már megkaptuk a talicskánkat, jó darabig azt kell tolni. Hogy mi alapján döntünk? Hát a boldogabb, harmonikusabb jövő reményébe vetett hitünknek megfelelően. A külső úton ezt a marketing segíti elő, tehát másokra bízom, hogy kialakítsák a hitvilágomat és utána elvárom, hogy tegyen is értem, a belső úton a meditáció és az ebből fakadó megtapasztalás. Ekkor már elfogadom saját felelősségemet az életem felett. Hát igen: „Mint fent, úgy lent.” De egy kicsit elkanyarodtam…
Már mindnyájan kívülről fújjuk a leckét: csak a „most” és az „itt” a megfelelő idő és hely a cselekvésre. Ugye hogy már mindenki hallott ilyesmit? Hát akkor nézzük, mit történik, ha ragaszkodunk az elmúlt idők berögzült mintáihoz, szokásaihoz és ezekkel próbáljuk kitalálni mi lesz holnap és az eddig „jól bevált eszközeinkkel” akarunk kezdeni valamit. Ekkor a tudat terében keringő gondolatok kulcsszavai az együttállásban érintett bolygók, alsó szintű analógiái közül fognak kikerülni. No, itt aztán nem sok olyat lehet találni, aminek a megélése kívánatosnak mondható. De azért csak óvatosan egy pár szösszenet:
- Szaturnusz: a görög Kronosz, az idő ura; korlátok, zártság, érzelmek hiánya, felelősség, tanító, öregség, feladat, merevség
- Plútó: a görög Hádész, az alvilág ura; szélsőség, teljes átalakulás, veszteség, lemondás, függőség, hatalom, gazdagság, válság, végső határpont, kettősség, elkerülhetetlen
- Mars: a görög Árész, a harc istene; akarat, erő, vágy, harc, kitörés, küzdelem
- Jupiter: a görög Zeusz; bölcsesség, elfogadás, szintézis, azonosulás
Bár a Jupitert a Nagy Szerencse bolygójának is nevezik, a többi bolygó által jelzett hatások mellett, itt most bizony azonosultat, átéleti az eseményeket. Mégis, ez az azonosulás lehet, minden ezen úton járónak, a mentőkötél. Hiszen csak azzal tudok azonosulni, amit elfogadok. Itt pedig segítve van az azonosulás, tehát az elfogadás. Ha nem engedjük mélyre húzni magunkat a félelem által és igen is talpon akarunk maradni, akkor mindenki meg tudja találni azt a gondolatot, amivel el tudja fogadni a körülötte kialakult helyzetet. Ne feledjük el, hogy ki is gondolkodik valójában?
Persze a gondolkodást nem csak „csinálni” lehet, hanem azonosulva a gondolatainkkal, belemerülni, bele ájulni a történésekbe. Aki engedi a félelemet nem csak felébredni önmagában, hanem még segít is neki hogy megerősödjön, mert táplálja a rémhírek és hisztéria befogadásával és továbbításával, ismételgetésével, az meg fogja találja a domináns személyiségtípusának megfelelő tárgyiasult félelmet, amihez mindig visszatérhet és azonosulhat vele és elsüllyedhet benne. Az események ismerete, és ennek az ismeretnek kérésre történő megosztása teljesen más terület. Fentiekben inkább az olyan tipusű megnyilvánulásokra gondolok, mint a „Hallottad, milyen szörnyű dolog …?” vagy „Újra lecsepott…” és had ne soroljam. Elég ebből ennyi is.
Már biztos választott mindenki magának egy rémségeset a fentebb felsorolt analógiákból, amitől félhet, ami úgy vonz, hogy belemerüljön. Nyugi, erre mindenki hajlamos. Még Te is. Bizony, ezt nevezzük ma „normálisnak”.
Látható, hogy ez egy örvény, aminek az alját inkább ne elemezzük, bár gondolom mindenki sejti hová vinné őt, ha belekerülne. És biztos sokan voltunk is már kisebb-nagyobb mélységeiben. Akit esetleg meglepne: ez az ember.
Előre és felfelé
Most nézzük végre a másik irányt, ami „felfelé mutat”. Rögtön itt az elején írnék egy pár érintett bolygóval kapcsolatos analógiát, de most a felső szintű megélés analógiái közül:
- Szaturnusz: tanító, cél, korlátot adó, szorgalom, feladat, felelősség, kitartás. Feladata: az embert az anyagból a magasabb célok felé vezesse.
- Plútó: totális váltás, újjászületés, tejes átalakulás. Feladata: segíti az Én valódi átminősülését.
- Mars: erő, küzdés, megélés, ösztön. Feladata: erő a kiteljesedéshez.
- Jupiter: bölcsesség, hit, remény, belátás, elfogadás. Feladata: segíti az azonosulást, az elfogadást, Ő a hit alapja.
Talán az alső és felső szintek gondolatát nem kell megmagyarázni, mindenkinek kialakult az érzése erről. Viszont arról az asztrológiai nézetről már szót kell ejteni a teljesebb megértéshez, hogy a bolygókkal szimbolizált erők hatnak és kész. Nem lehet válogatni, mazsolázni közöttük. Az irányultságok érvényesülnek mindenkiben, persze nem egyenlő mértékben. Van akiket bizonyos hatás jobban „megérint”, a másik meg szinte alig veszi észre, de akkor is ott van a gondolatokat meghatározó erőként. Az egyén szabadsága abban áll, hogy megválaszthatja, pontosabban törekedhet, hogy az alsó és felső szintű megélések között/közül melyiket akarja élni. Mert valamelyiket élni fogja mindenki, az biztos. Mindenkit biztatnék, hogy merjen választani és őrizze meg az irányt minden áron.
Akkor nézzük most a változásokat. Talán a legnagyobb, amit látni lehet a gondolkodás racionális alapjait át kell helyezni a hit, a belső szellemiség alapjaira.
Irány a Belső Út
Az előző út kifelé mutatott az anyagi világba. Ez az út befelé irányul, önmagunk megismerése felé. Ez a belső út.
Már a felsorolt analógiákból is érezhető, hogy mekkora különbség van a két út között. (Aki rátér erre az útra, az rá fog jönni elég hamar, hogy nincs is két út. De ezt majd talán máskor.)
Először is, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy mivel a belső úton magunkban járunk és egyedi úton járunk, így csak mi tudunk magunkon segíteni. Amíg racionálisan nézünk minderre, addig ez máris reménytelen, de már ezt a szemléletet is el kell hagyni. Tehát ez egy belső változásról szól, méghozzá mindenki saját belső változásáról. Ehhez kapunk most egy Tanítót, aki a helyes cél kijelölésével kezdi. Mindenkit biztatok, legyen bátor és merje kimondani azt a célt, ami ott bujkál benne legbelül. Ha nem teszi, akkor majd a Tanító kijelöli és azt már „csak el kell fogadni”. Ki melyiket szereti.
Ez egy olyan „felsőbb cél” féle lesz. Tehát aki egy új autóra akarja ezt a lehetőséget használni, azt érhetik meglepetések. Lehet hogy meg lesz az autó, de az autó csak eszközként fog szolgálni, hogy a Tanító által kijelölt utat járhassa meg vele. A Tanító korlátokat is helyez az út mellé, ami a folyton kitörni vágyó akaratunkat hivatott visszaterelgetni és újra irányba állítani. De gondoljuk csak el: Melyik hídon éreznénk magunkat jobban? Amelyiken van korlát, vagy amelyiken nincs?
Majd kapunk mindehhez küzdőszellemet, erőt, hogy a megvalósíthassunk.
Aztán jön mindebbe beleolvad még a Plútó által mutatott erő, ami gondoskodik a változásról. A változás lényege, hogy valami visszahúzódik, hogy a helyébe az új léphessen. Ez az új, olyan mint a születés. Olyan új ami szükséges, és ami az egyetlen lehetséges folytatás. Nem rossz és nem jó, mert az már az anyag dualitása. Ez az új az egységgel egész, a mindenség rendje. Ha úgy tetszik Isten terveinek testet öltése.
Mindegy ki milyen fogalmakkal határozza meg. Nem az a lényeg hogy minek nevezzük, hanem hogy milyen gondolatokkal és érzelmekkel éljük át. Ez a szabadságunk, ennek a megválasztása.
Mindenki számára eljött a választás ideje. Meg kell választanunk gondolkodásunkat. Az anyag intelligenciájának kényszerű végtelenjét tekintjük ezentúl is valóságnak vagy elfogadjuk, hogy egyenlőre még csak a nagy egész részeinek tudjuk tekinteni magunkat, de mivel ez az út vezet a legvégső célhoz, erre kellene tovább haladni.
Mi is az a „legvégső cél”?
Javaslom, elégedjünk meg azzal az ősi hasonlattal, amit a kúti béka és az óceán távolsága sugall.
Összefoglaló gondolat:
A tudatban áramló gondolatok szabályozására irányuló gyakorlat lényege: ugyanezen gondolatok megfigyelése és meghatározott szándékkal történő más, meghatározott irányba terelésével. Tudatára kell ébredni, hogy nem a gondolataim vagyok, hanem az a közeg, az a tudat amiben a gondolatok keletkeznek. Ha ezt nem tudom szem előtt tartani, akkor bele fogok süllyedni a gondolataim világába, és nem a gondolatok terével, a gondolatok megfigyelőjével leszek azonos, hanem a gondolatok megalkotójaként kezdek magamra nézni és önmagammal azonosulni.