A változás korának kezdete ( 1. rész ) Bevezető

A nagy változások korát éljük. Nagyot fordult a világ az elmúlt években. Esemény esemény hátán, fordulat fordulat hátán. Még meg sem szoktuk az új “divatot”, máris jön egy újabb és arra egy még újabb. Követni … (?) … hát követni azt nem lehet. De a változásokkal alakulni viszont kötelező. Mindenkinek kötelező. Mondhatni létfontosságú. Egy reklám szlogen nem is olyan rég, még azt hirdette, “aki lemarad, kimarad”. Ma már ezen kínosan mosolygunk, mert érezhetően már nem a kimaradás a lemaradás tétje, sokkal inkább a fennmaradás. Fenn kell maradni az új idők vadul rohanó hullámain. Amit eddig úszásként tanítottak nekünk és tudnánk tanítani mi is a gyermekeinknek, az már csak eredménytelen csapkodásnak tűnik. Kapálódzásnak. Aki pedig kapálózik és csapkod, az elmerül. De aki összeszedi magát és inkább azzal foglalkozik, hogy megismerje a benne lakozó adottságokat, tehetséget és azt minél jobban használja, az fel fogja fedezni, hogy tud úszni. Nem biztos hogy olyan elvárásoknak megfelelően ahogy eddig a médiából sugalmazták a “szakértők”, de úgy biztos, ahogy a felszínen maradáshoz számára szükséges. Aki nem az áradásért felelősnek vélt, ám tulajdonképpen vele együtt csapkodó, másik túlélni vágyó felelősségre vonásával van elfoglalva, az megérezheti hogyan kell levegőt vennie és hogyan kell mozdítania végtagjait, fordítania testét, hogy bár a hullámoktól dobálva, de mégiscsak a felszínen maradhasson.  Aki nem a bűnösöket és saját apró részigazságát keresi, annak van ideje rá, hogy felfedezze önmagát, saját erejét. Azt az ősi, belső erőt, amely a világgal való harmonikus együttéléshez adatott. Mindenkinek külön-külön, személyére szabottan. Adottság, tehetség, személyiség, jellem és ami még nagyon fontos(!), tudni melyiket mely életterületünkön, milyen körülmények között kell használni. 

(Mire gondolok? Mondjuk egy Nyilas optimizmusától és “rugalmas” szabálykövetésétől hiba elvárni a mérnöki precizitást. De hát mit lehet tenni, ha mondjuk a szülők mérnökként látják biztosítva a bohém csemete jövőjét? Vagy pl. az ifjú kamasz lány, aki imád az utca kisgyerekeivel foglalkozni (gondoskodás az adottsága), viszont az ügyvéd szülők rettegnek az ügyvédi birodalmuk semmivé válásától? Az iskolai teljesíthetetlen követelményrendszer okozta önértékelési zavarokat pedig már tudjuk, hogy csak életkori zökkenő, amit majd kinő az a gyerek.) Mert mindent a megfelelő helyen és időben …

Eddig személyiségünket  a világ, az anyag uralásához, az egyén elszeparált boldogulásához akartuk használni. Azonban nem ehhez kaptuk. A világban, a természetben olyan rend van, ami nem létezhetne, még minimális eltéréssel sem. Csak pont így. (pl. a Nap gázösszetétele: a nap-fúzió pár %-os összetétel változás hatására leállna. De bármely természeti, emberi elmétől mentes rendszert megnézhetünk, hasonló eredményre jutunk.) És az ember, aki még ma sem találja az anyagban az anyagot, az gondolkodásban az én-t, ezen a renden akar változtatni, az aktuális, divatos, pillanatnyilag igaznak vélt szabályai alapján. 

Bár egy kicsit hosszúra nyúlt ez a bevezető és nem is igazán happy, de úgy gondolom, jó kezdete lesz, ennek az írásnak. A Vízöntő időszakáról szeretnék írni. Más sokadszor, az igaz, de várhatóan nem is utoljára. A Bak materialista hierarchiájából érkeztünk a Vízöntő megfoghatatlan, folyamatosan változó korszakába. Az átállást folyamatosra, struktúráltra, szabályosra, kiszámíthatóra képzeltük. Úgy képzeltük, mint ahogyan a Bak energiáiban képzelni tudtuk, hogy majd pár száz év alatt átállunk. Hiszen lesz még Vízöntősködni vagy 2000 évünk. Ám a Vízöntő felrúg minden megszokottat, mert ő a Vízöntő. Csak egy kiszámítható, biztos van benne, a kiszámíthatatlan változás. És mindez pár év alatt köszöntött ránk.

… folyt. köv.