A változás korának kezdete (3.rész) Az ember szabad akarat: a tudatának állapota

Amiért mégsem olyan felhőtlen jelenleg a jövőkép, sőt, egyáltalán nem tűnik egyértelműnek az ember, a nép, a társadalom megállíthatatlan emelkedése, (csak azért mert itt a Vízöntő kor), az még ma is az emberi szabad akarat, melyet az egyén mindenkori TUDATÁLLAPOTa irányoz. 

Az ember akaratán keresztül nyilvánul meg a világban. Akaratával és meglévő körülményeivel, élethelyzeteket teremt magának, miket megélhet, tehát ismételten reagálhat. Szabadon, újra próbálja érvényesíti akaratát, amit a környezet újra módosít. De akkor most szabad az akarat, vagy nem? 

Az akarat irányát a tudat állapota fogja meghatározni. A tudatban jelennek meg a gondolatok, az érzelmek, melyek szavakkal és tettekkel öntenek formát az anyagi világban. Azonban a tudatnak minősége, állapota van. Lehet a tudat zavart, szennyezett, álomszerű vagy lehet fejlett, megművelt, tiszta.

Miért mondhatjuk, hogy zavart a tudat? Mert neveletlen, gondozatlan, mert csak az állatias ösztönök formálják, a pillanatnyi vágyak irányítjnák. Nem lett számára korlát felállítva, amin belül rendet tanulhatott volna, ami írányíthatta volna, amíg fejlődik. Mert “nem gondoltam volna hogy még azzal is törődnöm kell”. Bizony sokan vannak, akiknek nem jut eszükbe, hogy pl. a gondolataikért, ők maguk a felelősek. De hát honnan is jutna, mikor soha senkitől nem hallották. (Sajnos ebben az írásban sem fognak még idáig sem eljutni.) És bizony, a jó érzéseket nem a másiknak (párnak, gyereknek, szülőnek, barátnak …) kell “belém rakni”. Nincs olyan, aki erre képes lenne. Ez csak üres, kétségbeesett elvárás. Nekem kell megteremtenem a jó érzéseim feltételeit magamban. Ez nagyon kényelmetlen állapotnak tűnhet, mert már nem lehet kifelé mutogatni. Már nem lehet a másiknak felróni, ha nem teszi meg. A bennem zajló érzésekért, gondolatokért és ezzel együtt, pl. az egészségemért, én leszek a felelős. Nem a politikus, nem az orvos, nem ő vagy ő, hanem én. 

A kaotikus tudat a benne kavargó zavaros érzelmektől és gondolatoktól, eltorzultan és beszűkülten érzékeli az őt körülvevő világot. A tudat szétszórt, felmorzsolódó, kavargó, majd előbb utóbb kétségbeesett, letargikus, reményvesztett vagy ingerült lesz. Bár keresi a békéjét, de mivel világát átfogóan látni képtelen, a rosszért mindig valakit okolni fog. Jó-rossz ítéletét csak saját szemszögéből, pillanatnyi, hullámzó, sokszor meglepően gyorsan változó vágyaitól és kedélyállapotától mérten hozza. Aztán ennek megfelelően ragaszkodik, akar, vágyik vagy elutasít, megvet, gyűlöl, pusztít. MIvel tudata zavaros, így világa is zavaros. Úgy érzékeli minden változik, látszólag tőle független, külső körülmények hatására. Nem talál stabilitást, nem talál biztonságot. Végül önigazolásban próbál nyugalmat találni és a személyiség adottságainak (ki)élésében próbál menedéket találni. Azonosul egy szereppel és engedi hogy öntudatlanságig beleájuljon.  

Pl. a Kos adottsága, hogy nagyon tud küzdeni. Van hozzá kirobbanó energiája, kezdeményezőkészsége és mindene, ami csak kellhet egy jó harcosnak. A fejletlen tudatú Kos is harcolni fog. Csapongva, csapkodva, mindegy kivel, mindegy miért, a lényeg hogy küzdjön. De mivel tudata, gondolatai, érzelmei össze-vissza csaponganak, így esélye nincs, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő irányban hathasson. Tehát biztos, hogy környezetében konfliktusokat fog teremteni. Ő lesz az agresszor, az akaratos, a kötekedő. 

A Bika felhalmoz, mert neki biztonságot “kell” teremtenie. Azonban ha elkezd rettegni a veszteségektől, harácsolóvá, iriggyé válik. Szembesülnie kell majd azzal, hogy a veszteség és nyereség felett nem dönthet. 

Az Ikrek közvetít. Terméket, információt, Ha fejletlen a tudata, akkor bármit, bármi áron, csak neki megérje. Akkor is ha hazudni kell, akkor is ha lopni kell, akkor is ha csalni kell. A legmélyén azonban akaratától megfosztva kell figyelnie a világ áramlását. 

És folytathatnám …

A megművelt, rendezett (rendeződő), tudatállapottal kitárul az érzékelés. A anyagiság kizárólagosságától a szellemiség felé, az elszigetelt, elveszett, kilátástalan egyéntől, egy megkérdőjelezhetetlen, mindent magába foglaló nagy egész rendje, békéje, stabilitása felé. Vágy ébred az egységbe illeszkedéshez. És mivel az emberi lét velejárója egy személyiség, adottságokkal és akarattal, hát megszületik a vágy ezek beillesztésére ebbe a rendbe.

Akkor mi is a szabad akarat? Amikor azt akarom, amit lehet? A rendezetlen tudat szemszögéből nézve, igen. A rendezett tudattal azonban inkább azt lehet mondani, hogy a tudat rendezettsége által, a benne megjelenő akarat is rendezetté válik. A megfelelő jön létre, a helyzethez legmegfelelőbben. A tudatban csak olyan akarat jelenik meg, amivel a személyiség, a mindent átfogó rend, harmonikus részévé válhat. 

A test hasonlatával élve: Akkor egészséges egy test, ha minden sejt teszi a dolgát. Mi történne, ha a vastagbélsejt egy szép napon kitalálná, hogy agysejt szeretne lenni. Mozgalmakat, csoportosulásokat szervezne, amivel felhívhatná magára a teljes test figyelmét. Egyenlőségi jogokat emlegetne és elítélné a megkülönböztetést. A testben függetlenségi mozgalmak törnének ki. A jobb láb elítélné a bal láb lépéseit és ahol csak lehetne, keresztbe tenni neki. A szív, szövetségre lépni a vérhálózattal, az agy irányítói pozíciójának megszüntetésére. Általános nézetté válna, hogy bármit el lehetne érni, csak akarni kell. A csontok hajlékonyak szeretnének lenni, a vér inkább megpihenne az állandó jövés-menés helyett, a körmök pedig szeretnének valamilyen belső pozíciót elfoglalni. 

Inkább nem folytatom. 

Ám ha a Kos azokért küzdene, akik nem tudnak magukért, akkor állandóan pozitívan élhetné meg az adottságait … Ha a Bika mások számára teremtene biztonságot, stabilitást, biztonságot lelne kapcsolataiban, belső hitében… Ha az Ikrek csak olyan dolgot közvetítene amit ő maga is hisz és él, akkor hitelesnek, értékesnek érezhetné magát … 

Nagyon elkanyarodtam. De ez esetben is igaz, mint fenntebb, a fennmaradással kapcsolatban, hogy csak az vezet eredményre, ha mindenki a saját akaratát vizsgálja és nem a másikét. A saját irányunk a fontos, nem a másiké. A saját tudatunk a kérdés, nem a másiké. Csak a saját tudatunkat tudjuk megedzeni. A másikét nem. 

 ………………………

Az önző énkép, minden korszak lehúzó ereje. Az önzetlen kiáradás pedig minden korszak megtanulandó leckéje. Csak mindig más környezetbe csomagolva. Mit is jelent konkrétabban mindez a Vízöntőben? A közösség, csak addig szárnyal, ameddig nem jelennek meg benne az egyéni érdekek. Pl. egy politikai választás eredményét, ahol a “nép akarata” teljesül, csak azok tudják elfogadni, akik a győztes oldalára kerültek. Akik a többség részei. Akik az erősebbek. De hová lesz az elfogadás, amikor “nem mi győztünk”?  Vajon tudok-e azonosulni a közösség (többség) akaratával, ha azok nem egyeznek az enyémmel? Tényleg a közösség részének érzem magam és bele akarok tartozni, vagy csak a pecsenyémet sütögetem? Ezekre a kérdésre válaszoljon mindenki csendben, magának. Akinek ez kényelmetlen, annak van egy kellemetlen hírem: a Vízöntő ezeket a kérdéseket fel fogja erősíteni. Mostantól ez a lecke, nem lesz kibúvó. 

Tehát a megoldás ezek után is pont ugyanaz lesz, mint eddig volt. Önmagunkkal kellene foglalkozni. A saját téves nézeteinket tisztázni. Önmagunkkal kell tisztába lenni. Így kellene az anarchia, háború és káosz helyett, az egységet megvalósítani, a közösséget formálni és megoldani a Vízöntő leckéjét.

Talán egy kissé paradoxonnak tűnhet, hogy bár a Vízöntő a szabadság megvalósulásáról szól, azt az egyén önmagának állított korlátai alapján érhetné el. Egy kicsit más nézőpontból: a közösség (a külső világ) szabadsága, az egyén belső, szellemi szabadságának elérésével valósítható meg. A belső szabadság pedig az, amikor az egyént nem korlátozzák megszokásai, nem korlátozza az az önképe amellyel azonítja magát, hanem ezek fölé emelkedve akaratát a világ áramlásával összehangolva, harmonikus része lesz a környezetének. Tudja kicsoda, honnan jött, miért jött és merre tart. Ma is ugyanaz a feladat mint az elmúlt sok ezer évben, csak az akadálypálya más. Valyon fejlődik az emberiség?

… folyt. köv.