Gondolat

Akkor most teremtünk vagy nem termetünk?


– Neked mi a véleményed arról, hogy teremtjük a világot?

– Úgy gondolom, ahogy haladunk a személyes valóságtól, az abszolút valóság szemlélete felé, a teremtés olyan természetes folyamat, mint ahogyan álma világát teremti az álmodó. Azonban egy hétköznapi ember nem igazán tud mit kezdeni mindezzel, ugyanúgy, ahogyan az álmodó sem tudna mit kezdeni az álmában azzal a felvilágosító mondattal, hogy érzékelt világa és kétségkívül létező teste, csupán egy alvás állapotában időző elme képzeletében van. Tehát egyszerre létezik és nem létezik és mindkettő, az alvó ember számára és egyik sem, mert a az alvó ember is csak elképzelés egy tudatban. Buddha használta ezt a meghatározást a valóságra. De ő az ébrenlét valóságát jellemezte így. Ha úgy tetszik, egy szinttel feljebb.

– Azt hiszem már el is vesztettem a fonalat. Szóval, a teremtéssel is ez a helyzet? Egyszerre létezik teremtés és nincs semmiféle teremtés; és mindezekkel egyszerre létezik mindkét eset és egyik sem. Nem igazán tudom felfogni, de az álom hasonlattal -úgy érzem- sokkal jobban érezhető ennek a négyszögletű meghatározásnak a valósága. Érteni, természetesen, nagyon nem értem.

– Javaslom, ne így közelítsd meg a valóságodat, mert vagy megőrülsz vagy feladod. A teremtést közelítsd meg a hétköznapi elme zavaros, beszűkült érzékelése és a békés elme éber, átfogó és felül emelkedő érzékelésének összehasonlításával.
A beszűkült látásmód, a berögzült szokások által lesz csőszerű. A véget nem érő gondolatok a fejedben, a tartalomnak megfelelő érzelmi hullámokat gerjesztenek benned. Ezek a hullámok pedig a szokásoknak megfelelő gondolatokat hoznak létre. Tehát, a rossz hírek, rossz érzéséket keltenek, melyek sötét gondolatokat fognak áramoltatni a tudatban. Persze a rossz sem létezik önállóan, mert semmi nem rossz csak úgy. Attól lesz rossz, hogy a berögzüléseiden át érzékelve, te rossznak ítéled. Tehát rossznak ítéled amit érzékelsz és ez rossz érzelmeket ébreszt benned. Azonban ha ezt így elfogadjuk, akkor az ellenkezőjét is el kell fogadni. Aki ráhangolódik a jó dolgokra, abban jó érzések keletkeznek, melyek jó gondolatokat fognak létrehozni és a jóra szűkítik az érzékelést.

– Ugye nem a pozitív gondolkodásos sztorit akarod előadni?

– Nem, nem. Sajnos ennyire azért nem egyszerű a dolog. Ha így lenne, az első mosoly után mindenki a paradicsomban, Isten mellett vagy a Buddhák földjén kötne ki. Sok mosolygó ember van az utcán, de láthatod őket a következő nap is.

– Akkor?

– A pozitív gondolkodásos gyakorlat működik. Ez tagadhatatlan. De csak addig, ameddig kontroll alatt lehet tartani a gondolatok áramlását. Ez egy-két másodperc. A tehetségesebbeknek talán fél percig is sikerül. Aztán újra elborít mindet a berögzült reakciók, a szokások sötét felhője. Mikorra észbe kapunk, már újra mélyről kell felfelé küszködni azért a mosolyért.

– Akkor mégis mit lehet tenni? Mit tehet egy hétköznapi ember? Az “ilyen vagyok és kész” önvigasztalás egy idő múlva már kevés az önelfogadáshoz.

– Képzeld el, hogy ez a beszűkült látásmód kitágul. Egyre többet és többet kezdesz látni. Hogy mitől többet? Hát attól, amit a téged uraló, zavaros érzelmeid és gondolatai látni engednének. Ehhez először is, az állandó gondolati és érzelmi kavalkádban rést kell ütni. Kezdetben csak egy pici rést. Egy pici teret. Ettől a keletkezett tértől megbillen az érzelmekkel való azonosulás folyamata. Zavar támad az azonosulás eddig összefüggő folyamatában. És ebben a zavarban, bár kezdetben csak pillanatokra és kis mértékben, de érzékelni lehet az eddig eltakart, tágabb valóságot. Aztán ez a rés egyre sűrűbben fog kialakulni és az azonosulásban bekövetkezett zavar állandósulni kezd és tisztuló látást fog eredményezni. A tudat, egyre gyarapodó tiszta pillanatai elindítanak a felülemelkedés felé. Már egyre kevésbé ragadsz bele a zavaros érzelmek mocsarába, mert már ismered és vágysz a tiszta pillanatokra. Egyre többször, egyre tisztábban, egyre átfogóbban és egyre magasabbról látod a nagy egészet. A valóságot, amit eddig kényszerképzeteid elfedtek és nem az egó önös nézőpontjából fogod tovább szemlélni a világod, hanem az egó, egységbe való illeszkedése szempontjából. Mert hogy akkor is az egó fog érzékelni, de ez már egy harmóniába került egó lesz.

És hogy hol van itt a teremtés? A világban tökéletes az egyensúly, a harmónia. A zavaros, beszűkült egó azonban azt látja, amit gondolatai, érzelmei, szokásai láttatni engednek. És csak azt, és semmi mást. Aki dühös, az harcot lát. Aki fél, az elnyomást, aki sunyi, az csalást és folytathatnám. A rossz érzelem, rossz gondolatot, a rossz gondolat, a rossz tapasztalásával, alátámasztva érzi igazát. Ezzel az egó megtapasztalja, hogy “ugye, hogy a rossz van?”, és megéli az önigazolást. A nézőpontjából látva a történést, megteremteti amire gondolt, történetesen a rosszat. A pozitív gondolkodással is hasonló a helyzet, csak az a másik irányba.

Ha valami foglalkoztat, akkor a gondolataim, érzelmeim és a meglévő, valamint a hozzá felvett szokásaim, erre a tárgyra fognak rászűkíteni, ráhangolni. A tárgy felé fogok haladni és el is fogom érni. Az egó nézőpontjából elmondhatjuk, hogy megteremtette a fókuszban tartott tárgyat.De a felül emelkedett tudat ránéz mindenre. Többet lát az egység egész folyamatából. Vágyai, ítéletei nem önösek, így nem szűkül be egy tárgyra. Gondolataival, bár neki is jönnek-mennek, nem azonosul, ezért az érzelmek sem uralják. Bár tapasztalja az érzelmeket. Tudja, hogy vannak gondolatok, tudja, hogy vannak érzelmek és tudja, hogy rendben van így.

Javaslom, ebből a nézőpontból viszonyulj a teremtéshez.