Asztrológia
A horoszkóp…: nem a lelket, nem a „tévőt” magát mutatja, hanem a testi-szellemi burkot, az adottságokat, amelyeket fejlettségi fokának megfelelően kapott a születésben. Az ember, a lélek, fölötte áll mindezeknek, hogy úgy mondjuk: „horoszkópon kívüli” elem. Vagy ahogy Aquinói Szt. Tamás mondja: „a csillagok csak az olyan emberre hatnak, aki szenvedélyeinek még rabja, de aki ezeket legyőzte, azon nem uralkodnak többé.
Dr. Baktay Ervin
2014-be nagyot fordult az életem. Már majd egy évtizede tanultam és gyakoroltam az energiagyógyászatot, azonban ott valamiért egy picit hátrébb álltam mindettől, hogy -utólag már tudom- beengedjek valami újat az életembe. Döbbenetes módon, ez napokon belül meg is történt. Bekopogtatott az Asztrológia. Bár magam sem értettem, hogy miért jött, úgy döntöttem, egyszerűen csak engedtem, hogy az üresedésre jelentkező bemutatkozhasson. Nem kellett sokáig türelmet és érdeklődő tekintetet erőszakolni magamra, mert a bemutatkozás így kezdődött:
Az asztrológia,
minden tudományok királynője
Bár nem kis szavak ezek, amikor valaki önmagáról beszél, de tette mindezt olyan magabiztosan és olyan erős hittel, ami nagyon megérintett, megrázott. Felrázott. Felkavart. Ma már más szavakat használnék. Inkább a tudományok őse, eredete, közös forrása, gyökere. Az önismereti utazás örökké aktualizálódó, kor-szerű tudománya, amely irányt tudott és tud mutatni a Keresők számára.
Hihetetlen segítséget kaptam az önismeretben, az önelfogadásban. A matematika és a fizika logikáján keresztül juttatott el a tökéletesség lehetőségének felismeréséig, egy legfelsőbb rend ráeszméléséig. Megismerhettem a személyiség akaratának fizikáját és megtapasztaltam azt is, miként válik mindez az anyag-elvű szemlélet okozta zavarodottság hatására láthatatlanná. Azonban hiszem, hogy a leganalitikusabb materialista szemlélet is el fogja egyszer olvasni a cuki Schrödinger-cica alvópárnácskája fölött lógó plakát feliratát:
„Legyen akaratotok szerint!”
Tanárom, mivel „főállású” asztrológus, pont eleget találkozott vitázni vágyó kételkedőkkel. A hozzáállása teljesen magával ragadott: Azt mondta, bárkinek hajlandó a kérdésire válaszolni, csupán azt kér, hogy vita előtt tanuljon és szerezzen asztrológiai ismereteket, hiszen csak ismerettel lehet valamiről beszélgetni. Gondoltam, ez már csak azért is nekem való, mivel imádok rendszerekben hibát keresni.
Az idő eltelt és az asztrológia tanulása, életmóddá nőtte magát. Rengeteg hiányosságát véltem meglátni és próbáltam felróni, de szép sorban, mindről bebizonyosodik, hogy korunk emberének ez a hiányosság, ez a nem-megismerhetőség is az előrejutását szolgálja. Csodálatos szimbólum rendszere a világ rendjének időtlen, örök törvényeit tartalmazza és minden kornak csak a rá vonatkozókat mutatja meg. A Nagy Rend törvényei ezek. Isten Törvényei. Ám mindig az adott korba beleőrült, beszűkült emberi elme számára mutat megoldást. Időtől, helytől, társadalomtól, etnikumtól, szellemi és értelmi szinttől függetlenül. Mindenkihez személyesen szól, aki meghallja.
„Az ember nem változik, csak más viszonyítási pontból képes szemlélni a dolgokat. Ez a FEJLŐDÉS.”
Takács Tibor