Miért nem jelenségek?

Társadalmunk világszemléletének alapelgondolása, hogy a világot dolgok alkotják (házak, városok, hegyek, völgyek, csillagok, univerzumok …) és vagyunk mi, akik majd megtapasztaljuk és megtanuljuk használni ami körülöttünk van. Ez nem csak a materialista szemlélet, hanem a spirituális megközelítéseknek is ez az alapja. Mert hát van a világ, ami zajlik. Létezik. Van. Akár benne vagyunk, akár nem. Aztán van egy lélek, valami ruha szerű személyiséggel, amit magára ölt a születéskor, hogy belépjen ebbe a világba. A hegyek, tengerek ott állnak száz, vagy ezer évig is, így ha többször leszületünk (már aki így látja), akár az elhagyott házunkhoz is visszamehetünk. Tehát leszületünk és végig sodródunk egy életben, a kötött pályás anyagban. Mint egy szállodai vendég. Amikor arra van dolga, kivesz egy szobába. Amikor elvégezte amiért arra járt, kiköltözik. De a szálloda ott van, akár járunk arra, akár nem. Mert megépítette valaki. Esetleg megteremtette valaki.

Milyen érdekes lenne elhagyni ezt a szemléletet és gyökeresen más szemmel nézni a világra? Igazából, nem is értem, miért nem ez hódított teret. Tegyük fel, hogy egy moziba vagyunk. Amit látunk a vásznon, bár nagyon magával ragadó film, mégis csak egy vetített kép. Nincs benne anyag, csupán a fények káprázata. Nem mi versenyzünk az autóval, de a képsorok hatására felmegy az adrenalin és jelentősen emelkedik a szívverés. Pedig csak egy filmszalag fut egy fényforrás előtt. A kép történetiségét az idő formálja meg. Ha másodpercenkét 25 képpel szemléltetünk egy változást, azt már akadás mentes, mozgó kép illúzióját kelti.

Mi lenne (és persze ez csak feltételezés!), ha mi lennénk a vetítő és egyben a néző is? Aki akar, játszon el ezzel a gondolattal, és nézzen ki így a világára. Ha a filmszalag fénytörő képessége, a mi gondolataink valóságot eltakaró beidegződései lennének? Ez az Egó. A fényforrás is belőlünk áradna., Ez lehetne mondjuk a tudatunk tiszta fénye. A tiszta lélek, tiszta kivetülése. Minél erősebb az Egó, annál élesebb a kép, annál élethűbb az esemény, annál jobban bele lehet élni magunkat a filmbe. A világunkat tehát nem dolgok alkotnák, hanem jelenségek.

Hogy mit jelentene ezt az „apró” szemléletváltás? Ezzel nemcsak átszenvednénk az életet és kisebb nagyobb sikerrel formálgatnánk a világ dolgait, hanem mi magunk lennénk a világunk első számú teremtői. Hogy mit jelentene az, ha így tudnánk magunkra nézni? Elképzelhető, hogy nagy változást eredményezne a jelenlegi „személy”, „dolgozó”, „statisztikai adat” vagy „bűnös lélek” elképzeléshez képest.

Aztán megszűnne az én és nem-én kettőssége is. Ezzel megszűnne a ragaszkodás és elutasítás is. Akkor pedig nem a szenvedélyek uralnák gondolatokat . Azonban vannak nem kívánatos mellékhatások is. Pl. nem lehetne tovább mutogatni a másikra. Minden negatív eseménynek azonnal egyértelmű lenne az okozója. Már nem lehetne haragudni senkire. Nem lehetne gyűlölködni, irigykedni. Nem lenne értelme lopni sem és senki nem gondolhatná, hogy az üres beszéddel vagy pletykálkodással értékessé lehet válni. … rémisztő gondolatok! Nem?

Azt hiszem már értem, miért terjedt el inkább az dologi szemlélet. Elég az még nekünk, hogy a jóra törekedjünk, hogy eljussunk a másokért való felelősségvállalásig. A teremtés felelőssége talán még túl nagy falat. De talán hamarosan …