Asztrológia

Gondolatok a Sors-feladatról

Előszó egy elemzésből:

A földi világ egyik legnagyobb leckéje a célok helyes megválasztása. Minden folyamat a haladás, a mozgás, a „valahonnan eljutni valahová” tevékenység szellemében zajlik. Valami ősi, beégetett belső kényszer tartja az embereket mozgásban. Ki erősebben, ki kevésbé, de mindenki tevékenykedik valamit. Sőt, azt tartjuk, hogy az egészség alapja a megfelelő mozgás, vagy hogy az ember addig él, ameddig tennivaló hajtja. Ameddig célja van.

Tehát itt vagyunk egy világban, amiben van tér és van idő, tehát mindig tartunk valahonnan valahová és minél több dolgot elérünk, annál jobban elismer társadalmunk.

Aki egy célt képes maga elé kitűzni és azért folyamatosan tenni, majd figyeli ahogy napról napra közeledik e cél felé, az tartalmasnak értékeli az életét. Ez a céltudatosság elégedettséggel tölti el.

Aki váltogatja a céljait, melyek valahogy soha nem tudnak olyan lényegessé válni számára, hogy irányultságát egy pályán tartsák, ő szétforgácsolódik (szétesik – megszűnik benne az összetartó erő). Ha egy ilyen embert kérdezünk, az életét üresnek fogja látni. Fásult, monotonitással éli napjait és több mint valószínű, hogy sok problémájáról, betegségéről fog nekünk beszélni.

Mintha a célok elérése, maga lenne az élet értelme. Esetleg maga az élet?

De mi is legyen az a cél? Ha kis dologról van szó (nyalóka, fagyi, mobiltelefon, TV, autó …), elérésekor várhatóan egy „pillanatnyi öröm” köszönt be, de utána rögtön keresni fogjuk a következőt. Kell egy újabb valami, amit el kell érni, meg kell szerezni. Ha pedig megvan és hasznosnak találjuk, akkor beépítjük az életünkbe és engedjük hogy függőséget okozzon, majd féltjük, javítjuk, pótoljuk és életünk részévé válik. Ha nem hasznos, akkor is ragaszkodunk hozzá, és életünk egy eddig szabad területére tesszük, had foglalja csak el és nagy szerencse, ha meg tudunk szabadulni tőle. Talán a legjobb végkifejlet, ha eszközként tudjuk használni, egy további cél eléréséhez, mert így nem válik „hiábavalóvá”.

Szóval nem szerencsés az sem ha nem találunk célt és az sem, ha túl sok célt tűzünk ki.

Hát ilyen játékot játszunk itt a Földön.

De akkor mi ez a belénk oltott cél mánia? Talán egy megoldása a földi életnek. Egy nagyszerű eszköz, amit nem is tudunk nem használni, de csak kevesen tudnak tudatosan használni.

Képzeljük el, hogy minden reggel úgy ébredünk, hogy a világ kerek, szép és tökéletes (hiszen az út, amin járunk, pont ránk van szabva) és milyen „jó, ma is haladhatok a célom felé”. Mindig azt tudom keresni, mit tehetek most, ebben a helyzetben, hogy a célomhoz közelebb kerüljek. Az élet minden nagy döntéshelyzetében tudom a választ, hiszen csak azt kell megvizsgálni, merre menjek tovább, melyik út vezet a célom felé.  Ebben az életben nincs unalom, nincs depresszió, nincs „ha tegnap másként döntöttem volna…” önostorozás.

Az asztrológia úgy tekint az életre, hogy nem értelmezi benne a véletleneket. Pedig, ha nincsenek véletlenek, akkor a születésünk sem véletlen, a tulajdonságaink sem véletlenek, az adottságainknak is célja van. De ha egy ember, úgy ahogy van, nem „véletlen”, tehát pont olyannak kell lennie amilyen, pont ott ahol van és pont akkor amikor van. Tehát, az az ember pont olyan, amilyennek lennie kell, hogy a világ tökéletes rendjébe illeszkedhessen. Tehát az az ember nem selejt, nem hibás. Az az ember tökéletes. És egy utolsó gondolat a sorba: „Ha minden ember tökéletes, akkor én is tökéletes vagyok. Pont így vagyok jó, ahogy vagyok”. Ennek meglátásában segíthet az asztrológia.

Mégis, miért érezzük ennek pont az ellenkezőjét, szinte egész életünkben? Még a Biblia is „bűnös”-öket emleget. Minden jel szerint, a szót, egyszerűen csak félre fordították. Nem „bűnös”, hanem „célt tévesztett”. Olyan ember, aki letért az útjáról és nem a megfelelő irányba halad tovább.

Nem a megfelelő cél felé halad, hanem valami más irányba. Mondjuk egy elképzelt vagy sugallt ideakép felé; az adott kornak megfelelő szülői vagy társadalmi elvárás felé.

A helyes célt, mindenki saját, egyéni útján haladva közelítheti meg. Ez az út pedig, egy kisebb-nagyobb feladatokból álló  sorozat. Minden életnek van egy-egy nagy vagy összefoglaló feladat, amely számtalan kisebbre oszlik szét.  Az erre az életre kapott feladatunkat, az asztrológia Sorsfeladatnak hívja. Ennek analógiáit, szerepeit mindenképp átéljük az életben, de a hozzá illő díszleteket mi magunk rendezzük be. Többnyire tudatlanul. A minnél jobb megélésért belebújunk egy személyiségbe (Egó), ami hordozza a szükséges tehetséget, adottságot. De csak a feladatunkhoz és nem a vágyainkhoz, tévképzeteinkhez.

A Sorsfeladat követése nem egyszerű. Pont azért ­-mivel feladat-­ sokszor a józan ész ellen kell fordulni. De követése képes egy irányba tartani egy életet. Ez maga a hit, a folyamat pedig a hit tudatos kialakítása az elme számára oly kedves racionális összefüggések által, nem pedig valamilyen vallási csoport dogmáinak követése által. A több ezer éves asztrológia tudománya pedig sok-sok földi leszületésen keresztül képes az „aktuális” irányt mutatni egy lélek számára, hiszen mindig a világban ható erőket, irányultságokat mutatja meg. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a csillagok nincsenek hatással senkire.  Nem ok-okozati kapcsolatot mutatnak, csupán utalnak a világban uralkodó erőkre. Az óra hasonlatával élve: Nem a mutatók forgása miatt telik az idő.