A változékonyság igazságait nehéz lenne tagadni. Mindenki életében jelen van a változás. Körülöttünk épp úgy, mint bennünk. És bár általában nem örömmel beszélünk róla, lehet ez a változás egy fejfájás vége is. Többnyire azonban negatív érzelmek ébrednek bennünk, ha a megváltozott dolgainkra gondolunk. Ezek a veszteségeink. A veszteséget pedig próbáljuk kerülni és félünk tőle.
Bárhogy is értékelünk, érdemes megismerkednünk és tisztába lennünk a változékonysághoz való viszonyunkkal, a változékonyság okozta félelmünkkel.
Érdekes megfigyelni pl., hogy mekkora részét teszi ki mindennapi gondolatainknak a veszteségektől való félelmünk? Kis huncutsággal azonban megláthatjuk, hogy ide tartoznak reménykedéseink is, hiszen azt, hogy „remélem elérem a buszt”, úgy is mondhatjuk, hogy „félek, nehogy lemaradjak”. Remény és félelem. Két szó, egy forrás. De mi van, ha érzékelem magamban a félelmet?
A félelembe nem érdemes belemerülni, mert nagyon romboló hatású. Gondolom ezt nem kell bemutatni senkinek. Viszont nem igazán lehet sem elnyomni, sem „elengedni”. A figyelem elterelés is csak pici fellélegzéshez elég, hiszen ha a kiváltó okok megmaradtak, az érzelem vissza fog térni. Mit lehet hát kezdeni a félelemmel? Első lépés, hogy ránézek erre az érzésre bennem és megállapítom: „Félelem van bennem.” Ebből a viszonyulási pontból már fel lehet használni. Hogy mire? Hát pl. életünk jobb kihasználására. Kapcsolataink valódi értékkel töltődnek fel, céljaink a valóban értékes felé fordulnak.
A jelenlét biztosítja azt az állapotot, amikor képesek lehetünk rálátni az érzelemre és nem süllyedünk bele. A meditáció ezt a folyamatot képes szokássá és rutinná emelni. A lehetőség puszta ismerete sajnos nem elég.
Így viszonyulhat egy szellemi útján járó a változékonysághoz. Ez a tanítás pedig egy valódi ÚTRAVALÓ minden utazónak.