Szerző: Bartók János Béla

Gondolatok a Sors-feladatról

Előszó egy elemzésből: A földi világ egyik legnagyobb leckéje a célok helyes megválasztása. Minden folyamat a haladás, a mozgás, a „valahonnan eljutni valahová” tevékenység szellemében zajlik. Valami ősi, beégetett belső kényszer tartja az embereket mozgásban. Ki erősebben, ki kevésbé, de mindenki tevékenykedik valamit. Sőt, azt tartjuk, hogy az egészség alapja a megfelelő mozgás, vagy hogy […]

Út az erdőből

Az út lassan haladt előre a fák között. Nem volt az olyan nagy és széles út, csak olyan kis egyszerű, amit lábbal taposnak ki az emberek. Ügyesen kerülgette a fákat és a bokrokat. Elhaladt egy nagy szikla mellett is, persze nem túl közel hozzá, meghagyva annak saját udvarát. Aztán a napos irányba fordult és nyugodtan […]

Főszerepben Csend 2.rész

Az előadás alatt, egy beszélgetés zajlott a nézőtéren. -Most jön a nagy szám! Figyelj! – suttogta oda valaki a szomszédjának, de a kristálytiszta levegőben minden neszt hallani lehetett. Szinte karcolt a suttogás.Csend tisztán és fényesen állt. Őszinte hálával ezért a pillanatért. És elkezdett minden tekintetet visszaadni annak, aki megajándékozta őt azzal. – Mi van most? […]

Út az őrületbe

Semmivel nem nagyobb őrültség aggódni bármiért is, mint az, hogy nincs miért aggódni. De míg az első feszültséget, diszharmóniát, betegséget, szenvedést okoz, addig az utóbbi nyugalmat, békét, harmóniát. Ha így is, úgy is őrültnek kell lennem, akkor inkább a másodikat választom

Főszerepben Csend

Gondoljuk át, hogy mit is akarunk kezdeni az életünkkel, mert az idő múlik. Az embernek mindig van dolga, de vajon a sok dolog közül melyikből lesz haszna? Ez a kulcskérdés, ezen kell gondolkozni, és ha lehet, kizárólag azzal foglalkozzunk, amiből valódi hasznunk lesz. (Láma Ngawang) Figyelem! Figyelem! Szenzációs híradás! Valami hihetetlen csoda folytán, a 21. […]

2020. március

Hát, megjött a „nagy változás”. Mint egy korán érkezett vendég, a családi rendezvényen: Mindenki tudta hogy jönni fog, sőt mi hívtuk, meg már vártuk is, de a fogadására még nem érezzük felkészültnek magunkat. Korok jönnek, korok mennek Mindenki hallott már a Vízöntő korról, a nagy változásairól, amelyek döbbenetesen új irányokat fognak adni a világ számára. […]

A Belső Útról

A Belső Út nem más, mint maga a törekvés, amely az én-érdekű látásmódunk meghaladására irányul és a gondolatok, érzelmek uraltságán mutat túl. A Külső Út az, ami a jutalmazásra épül és a külső dolgokban keresi a megoldást.

Utazom

Utazom a vonaton.Hová tartok? Nem tudom.Vasmozdony húz íly nagyon,Kötött pályás vonalon. Vészfék lóg a falon,Tábláján piros tilalom,Fejem felett lomom halom,Ha majd leszállok, úgy itt hagyom… Szóval, utazom egy vonaton,Az ülésre lábam felrakom,Táj szalad az ablakon,Boldog vagyok! Utazom! 2020.02.20.

A Forráshoz vezető ösvény

Test pihenj. Csukódj le szem.Hanghoz ne kötődjön a hallás sem.A lélegzet szabadon, belső útját járjaHarmóniát talál a test áramlása. Szüntelennek tűnő gondolat folyamban,A Belső Lélek, a Forráshoz tér lassan.Minél közelebb, annál nagyobb csöndben,Minden lesz a Forrás,A Lélek lesz a Minden.

Az első gondolat!

Úgy gondolom, mindenki ismeri a teljes valóságot. Mindenki képes lenne azt felfogni. De az a részünk ami akar, pont az akarással „cenzúrázza” a megértést. Mart ha akarjuk „ezt”, azzal együtt jár, hogy nem akarjuk „azt”. Az akarás, ami megteremti a világ kettősségét: ez-az ; én-te (minden ami nem én); jó-rossz; vágy-elutasítás. Ezzel már el is […]